hódoló
hódoló melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an
1. Olyan <személy>, aki hódol (1–2) vki, vmi előtt; alattvalói hódolatot szavakban v. tettel, magatartásban kifejező. Hódoló alattvalók. Hódoló követek jöttek Mátyás udvarába. || a. (irodalmi nyelvben) Ilyen személyre jellemző, hódolatot kifejező <magatartás, megnyilatkozás>. Levett kalappal állt ott a hódoló némaságban. (Mikszáth Kálmán) || b. (régies) <Főleg levélben, udvariassági formulaként, a legmélyebb tisztelet, alázat kifejezésére.> Hódoló híve vkinek. Maradok hódoló híve. Legmélyebb tisztelettel hódoló híve.
2. (átvitt értelemben, választékos) Olyan <személy>, aki (egészen) átadja magát vmely szokásnak, szenvedélynek, aki szenvedélyesen követ vmit. A divatnak hódoló nők; szenvedélyének hódoló férfi.
II. főnév -t, -ja (választékos) Az a személy, aki rajongásig menő tiszteletet érez vki, vmi iránt; vkinek, vminek odaadó, rajongó híve. A nagy író, a színésznő hódolói. Respublica, szabadság gyermeke … Most hódolok, midőn még messze vagy, … Hisz akkor úgy is hódolód elég lesz, Ha a magasból ellenidre majd A véres porba diadallal nézesz. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben) Udvarló, imádó. A szép asszonynak sok a hódolója. Még nem szeret, s így hátra van szeretnie, szeretni engem tán, hív hódolót. (Vörösmarty Mihály)
