humanizmus
humanizmus főnév -t, -a (csak egyes számban)
1. (történettudomány) A reneszáns mozgalmával kapcs. irodalmi-társadalmi mozgalom, amely (a fejlődő polgárság vilégnézetét tükrözve s a feudalizmus műveltségi eszméivel szembehelyezkedve) a görög–latin klasszikusok tanulmányozását, a világiság, a személyes szabadság s a tudomány jogát hirdette. A magyar humanizmus. A humanizmus szülőföldje Olaszország. A humanizmus honosította meg a forráskutatást.
2. Tág. ért. etikai s műveltségfilozófiai irány, ill. az ebben gyökerező szellemi magatartás, amely szerint a műveltség célja a humanitás, a teljes értékű, harmonikus ember kialakítása (rendsz. a görög–latin szellemi hagyaték alapján). Elvont, kispolgári humanizmus; barbárság és humanizmus; a humanizmus eszménye. || a. (1945 után) Szocialista humanizmus: következetes, forradalmi, proletár szellemi magatartás, amely a világ minden elnyomott dolgozójának felszabadítását és az emberi személyiség igazi szabadságának kivívását tartja a legfőbb célnak.
