hümmög
hümmög ige -tem [e], -ött, -jön (hangutánzó)
1. tárgyatlan <Kétkedés, bizonytalanság, töprengés, megütközés stb. kifejezéséül> csukott szájjal, orrán át ismételten „hüm” v. „hm” féle hangot ad, ejt ki; hümget. Csak hümmög, nem mer nyilatkozni. Hümmögött, csóválta a fejét. (Mikszáth Kálmán) Hümmögve tolta vissza a szemüvegét. (Krúdy Gyula)
2. tárgyatlan Ilyen hangok kíséretében v. általában dünnyögő mormolással beszél. || a. tárgyas Így mond vmit. [Hogy vagy?] – Megvagyok – hümmögte.
Igekötős igék: elhümmög; végighümmög.
hümmögés; hümmögő.
