hurcol
hurcol tárgyas ige -t, -jon
1. (rendsz. irányt jelölő határozóval) Vkit erőszakkal magával visz, ill. követésére kényszerít. Vkit vhová hurcol; börtönbe, fogságba, gályapadra hurcol; ® lófarkon hurcol; munkásszázadba hurcol; ® pellengérre hurcol; vérpadra hurcol. Barátját mindenüvé magával hurcolta. Fényes termekbe vezetél, mulatságról mulatságra hurcolál. (Eötvös József)
2. Erejét megfeszítve nehéz teherként visz, hordoz, vonszol, cipel vkit, vmit. A sebesült katonát a vállán hurcolta a kötözőhelyig. Hajánál fogva hurcolják Helenát Menelaos elé. (Péterfy Jenő)
3. (népies) <Ruhát, ruhafélét> sokáig, kímélet nélkül visel. Ne hurcold mindig ezt a ruhát! Addig hurcolod az egyetlen ünneplődet, amíg ronggyá válik.
4. Vkit, vmit karján tartva, hordozva ide-oda visz. Mit hurcolod ezt a gyermeket, tud ez már járni. Nagyon jó gyermek volt fiam … Vahot Sándorné mindig ölbe vette és hurcolta. (Petőfi Sándor)
5. (átvitt értelemben, költői) <Az élet terhét> hordozza, viseli. Hurcolja az élet keresztjét. Nem vagyok erős hurcolni e rámszakadt életet. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Tudattartalmat, érzelmet, magatartást> terhesnek érezve hordoz, és nem tud szabadulni tőle. Csak hurcolod tovább a vétket, S az önzés balzsamod, reményed. (Reviczky Gyula) E bánatot magammal hurcolom, Ez ódon poggyász ősi útitársam. (Juhász Gyula) Nagyanyám a papi ház erkölcsi szemléletét hurcolta magával. (Móricz Zsigmond)
Igekötős igék: áthurcol; behurcol; elhurcol; felhurcol; kihurcol; lehurcol; meghurcol; odahurcol; széthurcol; végighurcol; visszahurcol.
hurcolás; hurcoló; hurcolódik; hurcolt; hurcoltat.
