ideges
ideges [e-ë] melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Gyenge, beteg idegzetű, túlzottan ingerlékeny, fáradékony, érzékeny, idegbajos <személy>. Súlyosan beteg, ideges. Csakhamar eszméletre hozták a szegény ideges teremtést. (Mikszáth Kálmán) || a. Betegesen érzékeny, gyenge <szerv>, ill. ennek beteges működésével kapcs. <jelenség>. Elnézem vaksi, ideges szememmel Ez öreget, e tiszta mély nyugalmat. (Juhász Gyula) Évek óta ideges gyomorbajban szenvedett. (Kosztolányi Dezső)
2. Alkalomszerűen, vmi miatt türelmetlenkedő, izgatottan kapkodó, nyugtalan, magán uralkodni nem tudó, ingerlékeny <személy>. Miért vagy olyan ideges? Jaj, olyan ideges vagyok! Grószi [= nagyanya] szótalan volt, mama ideges, szeszélyes. (Kaffka Margit)
3. Ilyen személyre valló, jellemző <állapot, magatartás, megnyilatkozás>. Ideges írás, mozdulatok, sírás; idegesen babrál, kapkod, vállat von. Idegesen, szapora öltésekkel varrtam. (Kaffka Margit) Néhányszor hangosan és idegesen nevettünk egy gúnyos, találó megjegyzésen. (Karinthy Frigyes)
