idétlen
idétlen [e] melléknév, főnév és határozószó
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. (népies, régies) Idő előtt világra jött, koraszülött, s ezért fejletlen, csenevész <gyermek, állatnak a kicsinye>. Áll mögötte volt leánya, … Karján, alva-é vagy halva? | Egy idétlen csecsemő. (Arany János) || a. (irodalmi nyelvben, kissé rosszalló) Gyámoltalan, esetlen, ügyetlen <személy, állat, megnyilatkozás>. Madárfiak idétlen csipogása felelgetett a[z] … öregnek. (Mikszáth Kálmán) Ajkára holmi idétlen mosolyt erőltetve … közeledett. (Kosztolányi Dezső) Csizmás lábával idétlenül rugdalta a vizet. (Gelléri Andor Endre)
2. (rosszalló) Szellemi fejletlenséget mutató, arra valló, bántóan, bosszantóan ostoba <ember, emberi megnyilatkozás>. Idétlen fickó; idétlen beszéd, tréfa, viselkedés; idétlenül nevet. Temérdek felleg fekszik némelyeknek írásain. Visszás, a nyelv és értelem szent törvényeivel ellenkező, idétlen … faragás volt sokaknak szüleménye. (Kármán József) A ti tervetek idétlen, éretlen, alaptalan. Ront, nem épít. (Jókai Mór) || a. (rosszalló) Megszokott formájától bántóan eltérő, bosszantóan ízléstelen, nevetséges <tárgy, megnyilatkozás>. Micsoda idétlen kalap ez? Vmi idétlen hangon énekelt. Ki az? – kérdi belülről egy éktelenül idétlen rekedt hang. (Jókai Mór)
3. (régies, irodalmi nyelvben) Alaktalan, formátlan, elfajzott, otromba <lény>. Nem vagyok én tenger idétlen csodája, Hogy elálljon rajtam útca szeme szája. (Arany János)
4. (elavult) Időszerűtlen, alkalomszerűtlen, idejétmúlt <emberi megnyilatkozás>. Ami színen leginkább bántó, az a két asszony lábatlankodása és idétlen vitézkedései. (Vörösmarty Mihály)
II. főnév -t, -ek [ë], -e [e] v. -je [e] Idétlen személy. Mit akar itt ez az idétlen? || a. (ritka) Koraszülött magzat, csecsemő. Fegyvereink félelme miatt már Gyermek sem foganik vagy idétlent szűl el az asszony. (Vörösmarty Mihály)
III. határozószó (elavult) Idő előtt. Vemhét a szarvas idétlen hozza meg. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): idétlenszülés.
idétlenség.
