isteni
isteni [e] melléknév és főnév
I. melléknév -en [e], -bb
1. (ritka, vallásügy) Istenhez (1, 2) tartozónak, rá vonatkozónak, őt (meg)illetőnek tartott <dolog>. Isteni tisztelet.
2. (vallásügy) Istentől (2) eredőnek tartott <dolog>. Isteni adomány, gondviselés; kegyelem; isteni szikra ¬. A tudomány gyönyörű gyümölcse, Ez hozta mennyből földre az isteni Szikrát, ez oldott a butaság alól. (Berzsenyi Dániel) Most már szabad vagyok. Isteni és emberi törvények szerint szabad. (Jókai Mór)
3. (vallásügy) Istenre jellemzőnek tartott. Isteni hatalom. Elmés psychologiával szétboncolja Helenában mindazt, amit benne az epos isteninek, … végzetesnek tartott. (Péterfy Jenő)
4. (átvitt értelemben, költői) Fenséges, legmagasabb rendű, elbűvölő. Milyen isteni A csillagok szomszédságábul A nagy világra letekinteni. (Petőfi Sándor) Volnék kis pacsirta, … Hogy lerázván a föld minden szennyét, porát, Innám egy dicsőbb lét isteni mámorát. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben, túlzó) Istennőhöz méltón szép, istennői. Az isteni díva. A szomszédban az isteni Zelma zongorázik. (Csiky Gergely) Az ilyen női testre … azt szokták mondani, hogy felséges, sőt hogy isteni. (Nagy Lajos) || b. (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) Nagyon jó, remek. Istenien mulattunk. Van isteni liptai túrónk. (Tolnai Lajos) || c. határozói használat(ban) (melléknév előtt nyomósító szóként) (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) Rendkívül, módfelett. Isteni szép; isteni jól mulattunk.
II. főnév (ritka, vallásügy) Istenre jellemzőnek tartott tulajdonság, ilyen jellemvonások összessége. A boldogságnak ez a teljessége már csak megronthatta … az emberben az istenit. (Móricz Zsigmond)
