istenség
istenség [e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) (vallásügy) Az isten lényege, természete, isteni mibenléte. Az istenség fogalma, ismérve. || a. (vallásügy) Vmely istenként tisztelt személy, lény isteni volta, tulajdonsága. [A törökök] … nem hiszik a Krisztus istenségit. (Mikes Kelemen)
2. (választékos, vallásügy) Isten(i lény). ® Hármas istenség; a pogány istenségek. Ott nem haragos istenség látszik, | Ne féljetek, ott egy szép Nimfa játszik. (Csokonai Vitéz Mihály) Éjjel-nappal égtek a lángok, mint valami öröktűz az istenség tiszteletére. (Kosztolányi Dezső) || a. (átvitt értelemben) A hatalom, a tekintély v. a gőg magaslatán embertársai fölött álló, ill. magát oda képzelő személy. Istenségnek képzeli magát. A professzorok megközelíthetetlen istenségek voltak. (Babits Mihály)
3. (filozófia) <Vmely idealista bölcseleti rendszerben> az isten mint filozófiai fogalom, az isteneszme kifejeződése, visszatükröződése. Az istenség eszméje.
4. (átvitt értelemben, durva) <Ingerült lelkiállapot kifejezéseként:> vacak, szemét, limlom. Hol van az az istenség? Hagyd ott az egész istenséget! Összesöpörtem az egész istenséget. Négy lapát törmeléket vittem ki. (Kosztolányi Dezső) || a. (durva) Az istenségit (neki): <bosszankodást, felháborodást, dühöt kifejező káromkodásként>.
