istentelen
istentelen [e-e-e] melléknév, határozószó és főnév
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. <Vallásos emberek szóhasználatában:> Istenben nem hivő, hit nélküli <személy>. Istentelen ember. Szabadabb respublica világ elejétől nem volt, mint az íróké … Vannak benne istenfélő és istentelen polgárok. (Bajza József)
2. (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) Kínosan kellemetlen, kínt, fájdalmat okozó, gyalázatos, komisz. Istentelen köhögés, kölyök, tett. Istentelen legye! | Ingerkedik velem. (Petőfi Sándor) || a. (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) Istentelenül: komiszul, gyalázatosan. A szöveg … | elmesélte, mily istentelenűl | bánt a vitéz gróffal a gaz török. (Szabó Lőrinc)
II. határozószó (átvitt értelemben, bizalmas, túlzó) Rendkívüli mértékben, fokban; szörnyen; szörnyű, borzasztó. Istentelen hideg, meleg van; istentelen magas épület, hegy. Megérkezett az állomásra az az istentelen nagy gép. (Móricz Zsigmond)
III. főnév -t, -ek, -je [ë, e]
1. Istentelen (I. 1) személy. Kacagva most, a két istentelen, Erős várat rakott nagy hirtelen. (Tompa Mihály)
2. Gyalázatos, komisz ember; gazember. Kétszázöt pengőt kért az istentelen azért a semmi bútorért. (Móra Ferenc)
istentelenség.
