iszonyú
iszonyú melléknév és határozószó
I. melléknév -an v. -n, -bb
1. Iszony(ato)t, rettenetet, borzadályt keltő; iszonyatos, borzasztó, szörnyű. Iszonyú kegyetlenség, kín, látvány, pusztulás, sikoltás, vérengzés, vihar. Elnyúlnak a vadak, Olykor még egynek-egynek iszonyú talpa moccan. (Tóth Árpád) És Jónás akkor egy iszonyu átkot | kiáltva és királyra … | rohant ki Ninivéből a szabadba. (Babits Mihály) || a. Vadsággal, kegyetlenségével iszonyatot keltő <ember, állat>; szörnyű. Iszonyú ember, vadállat. El tőlem, iszonyú asszony – szakítá félbe szavait a beteg. (Eötvös József)
2. (túlzó) A maga nemében nagyon nagy(fokú), erős, sok; megdöbbentően v. ijesztőn rendkívüli, szokatlan. Iszonyú bőgés, mélység, ordítás, távolság, tömeg. Megöl engem az iszonyú búbánat, Szeretőmet viszik el katonának. (népköltés) Látván, hogy eltört ellenfele kardja, Iszonyú csapását rögtön visszatartja. (Arany János) Csak az volt az iszonyú, hogy édesapám sokszor azért jött részegen haza, hogy kiszedesse velünk, ami pénz volt, és vitte a kocsmába. (Móricz Zsigmond) || a. (gyak. túlzó) Iszonyúan v. iszonyún: (félelmet, iszonyatot keltve) rendkívüli módon, mértékben. Iszonyúan ordít, szenved; iszonyúan hullámzik a tenger, tombol a vihar.
II. határozószó (erősen túlzó) <melléknév és határozó előtt fokozó, nyomósító szerepben:> igen, nagyon; rendkívül, szerfölött. Iszonyú rossz bor. Iszonyú sok pénze van.
iszonyúság.
