jé
jé indulatszó (bizalmas)
1. <Meglepődést, csodálkozást, elámulást kifejező szóként.> Jé, hát te hogy kerülsz ide!? Jé, de érdekes! Bécsúsz a világosodás már a kalendarjomba, … Óh jé! ha Mihály arkangyal meg találja hallani, Hogy a nevét odább tették, ugyan mit fog mondani? (Csokonai Vitéz Mihály) Jé, gazduram, kit hoz itt hozzánk? (Kazinczy Ferenc–Lessing-fordítás) Igaz, mi is a neve [a leánynak]? – Jé – csodálkozott a termetes asszonyság – még nem is tetszik tudni? Anna. (Kosztolányi Dezső)
2. <Csodálkozással vegyes tetszésnyilvánítás, elismerés kifejezésére.> Persze, hogy itt [lakik Forgácsné]. Ebbe a házba la! – Jé! Be csinos! – és a kisasszony hangosan fölkacagott. (Móricz Zsigmond) Jé milyen hercig [= kedves] itt minden! (Móricz Zsigmond)
3. (ritka) <Bosszankodást kifejező szóként, rendsz. ó, oh indulatszóval kapcsolatban.> Ó jé! Mit törtél össze már megint? Oh jé! megölsz idő-lopásaiddal. (Arany János–Arisztophanész-fordítás)
