jelleg
jelleg [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (tudományos, választékos) Vmely dolog, ritk. személy lényeges vonásainak, különleges ismertetőjeleinek összessége, jellemző sajátságaiban megnyilvánuló mivolta. ® Elsődleges nemi jelleg; ® másodlagos nemi jelleg; jellegéből kivetkőztet vmit; vmilyen jelleget ® ölt; vminek határozott jelleget ad; jellegét elveszti, megőrzi; magán ® viseli vminek a jellegét.
2. (rendsz. minősítő jelzővel) (tudományos, választékos) Vminek bizonyos szempontból meghatározott volta, sajátsága, tulajdonsága. Dekoratív jelleg; hivatalos jelleg; lúgos jelleg; a megbeszélés bizalmas jellege; a forradalom szocialista jellege; a termelés folyamatának társadalmi jellege; ® felvesz vmely jelleget. Az utolsó sorok alig bírtak már valami olvasható jelleggel. (Jókai Mór) Pajkos arca egyszerre fölvette a komolyság jellegét. (Mikszáth Kálmán) Van a községnek valami városi jellege. (Nagy Lajos)
3. (1945 előtt, hivatalos, olykor tréfás) Cím és jelleg: vmely magasabb hivatali állás címe és – a fizetést kivéve – ennek jogai, az ezt megillető hatáskör. Címmel és jelleggel felruház vkit: magasabb hivatali címet és hatáskört ad neki. Beszegődött egy másik szegény emberhez kapásnak, de ezt inkább csak címnek, mint jellegnek tekintette. (Móra Ferenc)
4. (ritka, vallásügy) <Eltörölhetetlen> jegy.
Szóösszetétel(ek): 1. jelleggörbe; 2. idényjelleg; magánjelleg.
jellegi.
