jellemző
jellemző [e-e] melléknév -en [e], -bb
1. Vkinek a tulajdonságait, szokásait visszatükröző, jellemét (1) megvilágító, vkinek az egyéniségéből eredő. Vkinek a jellemző vonásai; jellemző rá, hogy …; jellemző vkire nézve az, hogy …; jellemző, hogy nem tartotta meg ígéretét. Fogolytársainkról előbb megfeledkeztünk, mint képzeleti lakótársainkról, akiknek sorsa, mondásaik, jellemző vonásaik állandóan ajkunkon voltak. (Kuncz Aladár) Tíz-tizenkét … drámai művésznő arcát fotografálták egyetlen lemezre, … mely magába foglalta a tizenkét arcból mindazt, ami bennük … jellemző volt. (Karinthy Frigyes) || a. (gyak. hiányos mondatban mint névszói állítmány) (bizalmas, rosszalló) Olyan <tett, megnyilatkozás>, amely szembe tűnő módon megmutatja, bizonyítja a szóban forgó személy vmely hibáját, fogyatékosságát. Ez jellemző rád. [Megint hiányzik.] – Jellemző!
2. Vmely tárgy, jelenség lényeges tulajdonságát visszatükröző, feltűnő sajátságára rávilágító. A kapitalizmusra jellemző a munkanélküliség. Előadásaink közkedveltségére jellemző, hogy … Jellemző Péterfy tragikum-elméletére …, hogy szerinte a tragikumnak semmi köze a morálhoz. (Babits Mihály)
3. (csak alapfokban) Olyan <személy>, aki vkit, vmit jellemez (1), aki vkinek a jellemét, vminek a lényeges vonásait írásban v. szóban ábrázolja, bemutatja, elemzi. A szereplőit kitűnően jellemző író.
Szóösszetétel(ek): jellemzőkészség.
