jóhiszeműség
jóhiszeműség főnév -et, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) A jóhiszemű (I. 1) melléknévvel kifejezett emberi, jellembeli tulajdonság. Határtalan, naiv, túlzott jóhiszeműség; kihasználják a jóhiszeműségét; ® kijátssza vkinek a jóhiszeműségét. Jóhiszeműségemben nem bírtam arra a gondolatra jutni, hogy e dolgok egymással összefüggnek. (Táncsics Mihály) [Az irónia] fölnagyít vagy lecsökkent valamit, selma jóhiszeműséggel. A rosszhiszeműséget jóhiszeműségbe csomagolja. (Kosztolányi Dezső)
2. Az a tudat, érzés, hogy vmit helyesen teszünk v. tettünk, vmiben helyesen, szabályosan jár(t)unk el. A jóhiszeműség nem menti a hibákat. Bolondos jóhiszeműséggel behordta neki, hogy mit beszélnek felőle. (Jókai Mór)
3. (jogtudomány) Vkinek jóhiszemű (I. 1, a) volta, természete. Jóhiszeműségéhez nem fér kétség; jóhiszeműségének a bizonyítéka, hogy …
