kapál
kapál ige -t, -jon
1. tárgyas <Kemény, gyomos földet> kapával lazítva művel. Kapálja az ágyást. Konyhára vizet, fát kell hordani mindég, Söpreni az udvart, kapálni a kertet. (Arany János) || a. tárgyas <Földet v. más porhanyós anyagot> ilyen művelettel hány, húz, juttat vhova. A gödörbe kapálja a földet. || b. Vmely növényt kapál: a növény körül kapával lazítja a földet. Megyünk kukoricát kapálni. A krumpli úgy nő, ha kapálják. (József Attila) || c. (tárgy nélkül) Egész nap kapált. Kapál a kertben. Ki kenyérért irogat, az méltóbb szánásra, mint aki napszámért kapál. (Kölcsey Ferenc) Kaszát kalapál, azután csalamádét kaszál, később majd kapál a háza mögötti szőlőjében. (Nagy Lajos)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben) <Ló v. más nagyobb állat türelmetlenségében, izgatottságában> első lábával, patájával kaparva ütögeti a földet. Nagyon kapál már a ló, induljunk! Haza jütt a ló, de bezeg üres nyerge, Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve. (Petőfi Sándor) || a. tárgyas (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Földet, port> ilyen mozdulatokkal rugdos. Mert alighogy Miklóst a bika meglátta, | Rémitőt sikkantott és a port kapálta. (Arany János) A fülét hegyezi. Fúj és nyugtalanul kapálja a földet. (Gárdonyi Géza) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben, régies) <Ember, főleg gyermek> lábával, ill. sarkával ilyenféle mozdulatokat tesz, kül. rugdalózás közben. Jaj, jaj, jaj! ordított a gyerek, rúgva, kapálva a másik, egészséges lábával. (Mikszáth Kálmán)
Igekötős igék: átkapál; bekapál; belekapál; elkapál; felkapál; kikapál; körülkapál; megkapál; rúgkapál.
kapáló; kapált; kapáltat.
