kedvenc
kedvenc [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév (-ebb) [e]
1. Megkülönböztetett módon a másiknál, ill. a többinél jobban szeretett, kedvelt, dédelgetett. Kedvenc gyermek; kedvenc futballcsapat; kedvenc írója, sportolója, színésze. Neki ez [= a fiú] volt kedvenc gyermeke, nem a kis leány. (Jókai Mór)
2. Olyan <dolog>, amelyet vki különösen kedvel, szeret. Ez a kedvenc dala, helye, sportja, színe, témája; kedvenc tervéről beszél. Jól választád kedvenc tárgyadúl A chémiát. (Madách Imre) A leányok kedvében jártak az öreg úrnak, a kedvenc ételeit főzték. (Mikszáth Kálmán) Azzal a kifogással, hogy a tegnapi hurkától, ami atyád kedvenc tétele volt, elrontottam a gyomromat, félretoltam a reggelit. (Gelléri Andor Endre)
II. főnév -et, -e [ë, e]
1. Vkinek a számára kedvenc személy v. (ritka) állat, ill. dolog. A ® mama kedvence. A fiú az apja kedvence. A leány a mama kedvence. Ma lép fel a közönség kedvence. Ha írsz Tompának, üdvezeld nevemben; első megjelenése óta kedvencem ő. (Arany János)
2. (elavult) Kegyenc (I. 1). A ravasz udvarnak kedvencei jőnek ezentúl. Dölyfösen és nyalkán. (Vörösmarty Mihály)
