kéjenc
kéjenc [e v. ë] főnév -et -e [ë, e] (rosszalló)
A szokatlan, felfokozott nemi kéjt kedvelő, hajszoló, rendsz. változatos szerelmi viszonyaiban ezt kereső férfi. Vén kéjenc. Saját maga hozta a jólismert kéjenc lakáig szíve szerelmesét. (Jókai Mór) || a. jelzői használat(ban) Ilyen természetű <személy>. Kéjenc római császár. Kéjenc és buja zsarnokot neveltek ki belőlem. (Móricz Zsigmond) || b. jelzői használat(ban) Ilyen személyre valló, rá jellemző. Kéjenc tekintet, vigyorgás; kéjenc természetű.
Szóösszetétel(ek): kéjenchajlam; kéjenctermészet.
kéjenckedik; kéjencség.
