kel [1]
kel [1] [e] tárgyatlan ige -t, v. (tájszó) költ, -jen [ë], (jelentő mód jelen egyes szám 3. személyben, népies, régies:) kél
1. <Éjjeli alvása v. pihenése, alvása után> fekvőhelyét elhagyja; felkel. ® A tyúkokkal kel, a tyúkokkal fekszik. Ma korán kelt, álmos. Aki későn kel, nem ér oda idejében. Jól van …, majd mindjárt kelek! dörmögém félálmomban. (Jókai Mór) Ki szereti, délutáni sziesztából kelve, … szigorú anyós szavait hallani? (Babits Mihály) || a. Rendszeresen, szokás szerint végzi ezt a cselekvést. Reggel hatkor kel. Nem megy semmire, mert későn kel. Ti mikor keltek? Hajnali fél ötkor kelt, le se feküdt addig, míg minden dolgát el nem végezte. (Kosztolányi Dezső) || b. (népies) Kel vmire: ébred, virrad vmire. Estére, reggelre, másnapra kelve: mire este, reggel, másnap lett; őszre, tavaszra kelve: ősz, tavasz elérkeztével. Ki tudja, mire kelünk holnap? Estére kelvén, baj történt. (Tömörkény István) A fecske elszállt, késő őszre jár, … S estére kelve köd van, csúnya sár. (Kosztolányi Dezső)
2. <Nap, hold> a látóhatár fölött az égre emelkedni látszik. Kel a nap, a hold. Leszáll az este, … | Kél és megindul Lúna [= a hold] nyájason. (Kölcsey Ferenc) Az udvar alján | kel az újhold. (Kosztolányi Dezső) Vörös fény ömlik a városra. Kel a nap. (Nagy Lajos)
3. <Növény> növekedésnek indulva a földből fokozatosan kibújik; sarjad. Magról kel: a földbe juttatott magból fejlődik ki. Szépen kel a vetés. A hagyma nem akar kelni. Permetezve fog lenézni a felhő sírodra majd; és virágok kelnek abból. (Arany János)
4. <Madár, rovar> a tojásból, ill. a petéből kezd kibújni. Már kelnek a csirkék, a selyemhernyók.
5. <Tészta az élesztő hatására> egyre jobban dagad, majd szétterül. A kenyér a szakajtóban kel. Milyen nehezen kel ez a tészta!
6. (választékos) <Állandósult szókapcsolatokban.> Vmire kel: vmit, ill. vmivel kapcsolatos cselekvést kezd; ® birokra kel vkivel; ® birokra kel vmivel; fegyverre kel: ® hadra kel; harcra kel; (1945 után) életre kel: (újra) élni, fejlődni kezd; (fel)éled; (ritka) lábra kel: feláll, lábra áll; vkinek (a) pártjára, védelmére kel: vkinek pártját fogja, vkit védelmébe vesz; ® szárnyra kel; ® szárnyra kel vmely hír; tengerre kel: tengeri útra indul; útra kel: útnak indul; versenyre kel; versenyre kel a ® széllel. Nem szebb-e … A szent igazság mellett harcra kelni? (Berzsenyi Dániel) A vadlúdak … ijedve kelnek légi útra, Hogyha a nád a széltől meglebben. (Petőfi Sándor) Tavasz jön, nagy útra kelek. (Ady Endre) Egy helyen túzokcsapat kelt lábra, s futott meg. (Móricz Zsigmond)
7. (átvitt értelemben, régies, költői) Keletkezik, kezdődik, támad (I. 1. 1c). Ajkán átok, panasz, sóhaj kel; lelkében remény kel. Dal kelt szívében. Új élet kel a régi helyén. Kél és száll a sziv viharja Mint a tenger vésze. (Arany János) Az erdő csendjében szellő kél és emelkedik valahonnan. (Gárdonyi Géza) Itt-ott sóhajtás is kél. (Tömörkény István) Új nóta kél, új hajnal. (Juhász Gyula) Bizakodás kelt a szívekben. (Móricz Zsigmond) || a. (régies, választékos) Vki ellen kel: vki ellen támad, fordul.
8. <Áru> a forgalomban, a piacon fogy, mert keresik és megveszik; kereslete van, el lehet adni. Jól kel az alma, a tojás. A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes. (Arany János) Öccse … megkérdezte, hogy érzi magát a bácsi? elmondta mi van az újságban, hogy kel a zab, meg a gyapjú. (Jókai Mór)
9. (csak múlt egyes szám 3. személyben) <Írás(mű)> bizonyos időpontban és helyen íródik, létrejön, írásos formát kap. Kelt, mint ® fent. Mikor kelt ez az írás? Kelt levelem Budapesten, május 21-én.
Szólás(ok): ld. láb, köles.
Igekötős igék: átkel; egybekel; elkel; felkel; kikel; megkel; összekel.
Szóösszetétel(ek): jár-kel.
