kellő
kellő [e v. ë] melléknév -n v. -en [e], -bb
1. Vmely ismert, szokásos mérték teljességéhez szükséges, annak megfelelő, arra alkalmas, azt kielégítő; olyan, amilyen kell; annyi, amennyi kellene. Kellő magasság, mennyiség, óvatosság; kellő eréllyel lépett fel; kellően elismer, méltat; kellően trágyázott föld. Honnan tudja az a tyúk, hogy a tojásait kellő időben, a kellő órákban, a kellő vigyázatossággal meg kell forgatnia? … (Gárdonyi Géza) A déli sört, a hagymás halat, a citromos kolbászt nem bírta kellően megemészteni a gyomra. (Krúdy Gyula) Bizonyos, hogy nem volt kellő felügyelet rám. (Móricz Zsigmond) || a. (ritka, régies) Vminek a kellő közepe: kellős közepe. Egy öreg szék is volt a kellő középen. (Arany János) Éden fái közt E két sudar fát a kellő középen Megátkozom, aztán tiéd legyen. (Madách Imre)
2. (ritka) Olyan <tárgy, dolog>, amely vminek elvégzéséhez, elkészítéséhez, megtételéhez kell, amelyre ahhoz feltétlen szükség van. Összeírom a darabhoz kellő requisitumokat. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
Szóösszetétel(ek): semmirekellő.
