kelt [2]
kelt [2] [e] melléknév
1. Olyan, aki, ami fölkelt, kikelt, ill. vmire kelt (kel [1] 1, 3, 4, 6). Korán kelt dolgozó; szépen kelt vetés; életre, harcra, útra kelt ember; néhány napja kelt csibe.
2. A beledolgozott élesztő s az erjedéssel keletkező gázok hatására felfúvódott, lazává, lyukacsossá vált <tészta>. Kelt rétes ¬; kelt tészta; jól kelt, rosszul kelt kenyértészta.
3. Bizonyos időpontban és helyen íródott, keltezett <levél, okmány>. Hivatkozva a f. év júl. 15-én kelt levelére, a következőket közlöm.
