kereső
kereső [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki vmit keres (I. 1–6). Állást, lakást kereső ember; az igazságot kereső művész.
2. Olyan <személy>, aki munkájával jövedelmet szerez, keresethez jut. Jól kereső munkás; a kereső népesség. Életüknek semmi más alapja nincs, csak a kereső férj. (Móricz Zsigmond)
3. Olyan, ami keresetet nyújt, biztosít. Kereső foglalkozás, pálya.
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a személy, aki vmilyen foglalkozással pénzt keres, akinek keresete van; nem eltartott. Önálló kereső. Ő a család keresője.
2. (fényképészet) <Fényképező gépen> az a külön lencsével, tükörrel ellátott v. kihúzható, felcsapható keretszerű alkatrész, amelyben a felvenni szándékolt kép v. kicsinyített mása látható.
3. (csillagászat) Kisebb méretű, nagy látómezejű távcső, amelyet nagy távcsövekre v. katonai műszerekre szerelnek föl, hogy a keresett égitestet v. tárgyat (pl. holdrakétát, repülőgépet) könnyebben meg lehessen találni.
4. (ritka) <Könyv végén levő> tárgymutató, névmutató. || a. <Kül. segédhivatalokban> kézírással vezetett füzet a beérkezett ügyiratok, levelek, adatok bizonyos szempont szerint (pl. tárgykör, benyújtó neve) való nyilvántartására.
Szóösszetétel(ek): 1. keresőmező; keresősáv; 2. hibakereső; kenyérkereső; kincskereső; trónkereső.
keresői.
