kesereg
kesereg [e-e-ë] ige -tem, ..rgett, -jen [e, ë, ë]; -ni v. ..rgeni [e]
1. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Nagyon, keservesen bánkódik, szomorkodik. Min keseregsz? Gyermeke elvesztése miatt sokat kesereg. Azt akarják, hogy kivessem itt | a kedvesért való fájdalmamat szivemből, és egy pártoson kesergjek! (Katona József) || a. tárgyatlan (-t ragos mértékhatározóval is) Keservesen panaszkodik; siránkozik. Mit keseregsz annyit? Azon kesereg, hogy mindenki ellene fordult. Nem kesereg lelkem, Mert megmenekültem Szerelem békjójábúl. (Balassi Bálint) Csendes este! légy tanúja, Mint kesergek én. (Csokonai Vitéz Mihály) Ah vajjon e szív, … Fog-e felettem Sohajtozásban, Mint a nyögő szél, Kesergeni? (Bajza József) || b. tárgyatlan (átvitt értelemben, költői) Panaszos hangon szól. S lettem völgy ölébe Rejtezett berek, Melyben csalogányok Búja kesereg. (Petőfi Sándor) A hegedű száraz fája, Beh szomorú a nótája! Úgy meg sír-rí, úgy kesereg … (Arany János) || c. tárgyas (ritka, régies, irodalmi nyelvben) Keseregve sirat, emleget vkit, vmit. Őket azért soha nem fáradt bánattal utósó Napjaimig keseregni fogom. (Vörösmarty Mihály) Veled kesergik azt, amin te vérzel. (Arany János) Amanda még mindig az urát kesergi. (Gárdonyi Géza)
2. tárgyatlan (átvitt értelemben, ritka) Kínlódik, tengődik. Az északi hegyoldalon kesereg … a … boróka. (Jókai Mór)
Igekötős igék: elkesereg; kikesereg.
