kétel
kétel [e] ige (főleg egyes számú tárgyas ragozásban) kétlem, kétled [ë, ë] kétli, kétlette [ë-e], kételd; kétleni [e, e]
1. tárgyas (főleg tárgyas ragozásban) Nem veszi bizonyosra, kétségbe vonja; kételkedik benne. Nem kétlem, hogy eljön. Meglesz, ne kételd, amit ránk bízol. (Vörösmarty Mihály) Szép város, de kétlem, hogy annyit megérjen, Mint nálunk egy cső – tavaszi időben. (Mikszáth Kálmán) E bús magyar föld | Új Kisértetét várja-várja … | Az én Istenem sújtsa le azt, Ki e hitet kétli. (Ady Endre) || a. tárgyas (elavult) Kétségben van felőle. Kétlem, mit tegyek. (Vörösmarty Mihály)
2. tárgyatlan (régies, irodalmi nyelvben) Kételkedik (4). Kétle a bölcs, hátrált a tevékeny. (Arany János)
kétlés; kétlő.
