kiejtés
kiejtés főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
1. A kiejt (1) igével kifejezett cselekvés, történés. A tányér kiejtése.
2. Beszédhangnak, szónak, szavaknak vmilyen módon való kimondása <vmely nyelvben, nyelvjárásban>. Helyes, idegenszerű, rossz, szép kiejtés; némelyik hang kiejtése. Hamis kiejtéssel, de valódi hévvel mondá … : „előre, előre!” (Jókai Mór) A latin szavakat … a nemzetközi kiejtés szabályai szerint mondja. (Kuncz Aladár) || a. Vkinek a kiejtése: az a mód, ahogyan vki a hangokat, szókat általában kiejti. Gondosan javítja tanítványainak a kiejtését. A pincér … Esti kiejtésén rögtön észrevette, hogy nem olasz. (Kosztolányi Dezső)
Szóösszetétel(ek): kiejtéshiba.
kiejtési; kiejtésű.
