kies
kies [e] melléknév -en, -ebb [e, e] (irodalmi nyelvben)
1. Természeti bájainak üdeségével, enyhe változatosságával kellemes hatást keltő, részeinek összhangjával szemet, lelket gyönyörködtető, vonzó, elbájoló <táj, vidék>. Kies liget, táj, vidék; kies fekvésű város. S szebb arcot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe [= bűvkörébe] lép. (Kölcsey Ferenc) Bércről visszanéz a vándor, Vígan int kies hazája. (Bajza József) Egy szép kies mezőben verette sátorát. (Arany János) || a. (átvitt értelemben, régies, költői) Szelíd örömöket adó; boldog derűt árasztó; jóleső hangulatot ébresztő; kellemes, szép. Aki a Múzsát veszi útitársul, Mint te, szép vándor, kies annak útja. (Berzsenyi Dániel) Élte kies tavaszán kora sírt hány ifju talála. (Kisfaludy Károly)
2. (ritka) A forgalomtól, sűrűbben lakott helytől távol eső, félreeső, lehangolóan elhagyatott. Gondolom, hogy holnap idehagyjuk ezt a puszta, kies, szomorú lakóhelyet. (Mikes Kelemen)
kiesség.
