kifakad
kifakad tárgyatlan ige
1. <Gennyes daganat, seb, hólyag> kinyílik, és a benne levő nedv folyni kezd. Kifakadt a kelés.
2. (választékos) <Víz, forrás> a föld belsejéből előtörve kibuggyan, kifolyik. A hegy lábánál fakad ki a forrás. Itt is, ott is víz fakad ki a földből. Kifakadt alant a forrás, s amint annak vize bővült, úgy fogyott el a sárkány ürege. (Jókai Mór) || a. (ritka, irodalmi nyelvben) Könnyekre fakad ki: könnyekre fakad. Tűzbe jövék: buzgóságom könnyekre fakadt ki. (Vörösmarty Mihály)
3. (választékos) <Növény v. rügye, bimbója> kibontja eltakart leveleit, szirmait; kinyílik. Kifakadt a rózsabimbó. Kifakadtak ajtónk előtt a | gyümölcshozó fák. (Babits Mihály) || a. (választékos) <Növény a földből> kibúvik v. <tőről> kisarjad. Bár rosszul teleltek a szőlők, szépen kifakadtak. Most fakad ki a virág a földből.
4. (átvitt értelemben) Kifakad vki: (rendsz. önuralma, tartózkodása ellenére) haragja, bosszankodása indulatos, erős szavakban v. hangban kitör. Kifakad vki, vmi ellen, (ritka) vkire, vmire; kifakad mérgében; hevesen kifakad. Hosszu a mi türelmünk, de Ha egyszer kifakadunk, Akkor aztán hosszu ám és Rettentő a haragunk. (Petőfi Sándor) Ma már én is kifakadok, – még pedig keményen. (Mikszáth Kálmán) Imrus megint kifakadt az Igazság nevében. (Babits Mihály) || a. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) <Vkiből a szó, a mondanivaló, az indulat, a jókedv> akarata ellenére hirtelen kitör, megnyilvánul. Kifakadt a népnek a nevető kedve. (Arany János) Sértődve nagy szemeket meresztett a nevetőre, s önkénytelenül is kifakadt belőle a kevély kérdés … (Mikszáth Kálmán)
kifakadás; kifakadó; kifakadt.
