kikiáltó
kikiáltó melléknév és főnév
I. melléknév Olyan <személy>, aki vhonnan kikiált (1, 2). Az ablakon kikiáltó fiú. || a. Olyan <személy, közösség>, aki kikiált (3–5) vmit. Az árverésen az árakat kikiáltó alkalmazott; a köztársaságot kikiáltó nép.
II. főnév -t, -ja
1. <Mutatványos bódéban, kisebb cirkuszban> az a személy, aki a látványosságok hangos felsorolásával, ismertetésével közönséget toboroz. Vásári kikiáltó. Bámészan hallgattunk, hosszan és figyelmesen, holmi kikiáltót egy látványos bódé előtt. (Karinthy Frigyes)
2. <Árverésen> az a személy, aki az eladásra kerülő tárgyak árát kikiáltja. Árverési kikiáltó. Néz a kikiáltó bámuló szemekkel … A végrehajtó is a fejét csóválja. (Mikszáth Kálmán) || a. (ritka) Áruját hangosan kínálgató vásári, piaci v. utcai árus. Egy piaci kikiáltó élesen, a tárgyhoz egyáltalán nem illő, irodalmi … stílusban kínálta portékáit. (Babits Mihály)
3. (ritka, irodalmi nyelvben) Vminek hangos kihirdetésével megbízott személy. A kikiáltó kürtjébe fújt és szólt. (Jókai Mór)
