kontár
kontár főnév és melléknév
I. főnév -t, -ok, -ja
1. A mesterséghez nem értő, rossz munkát végző iparos. Biz’ uram, finom műveshez képest, én úgyszólván, csak kontár vagyok. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) Az öreg kádár, kitül a telket … vettem, csak szegény kontár volt. (Táncsics Mihály) || a. Képesítés nélkül vmilyen ipart folytató személy. Kontárral végeztette el a munkát.
2. (átvitt értelemben) Vmihez nem értő, abban járatlan, ügyetlen ember. A juhászbojtár, ki gyermekkorában megmutogatta neki a fogásokat az eredeti hangszeren, maga csak kontár volt. (Mikszáth Kálmán) Én, a kontár, Játszottam sírva a szerelmeset. (Juhász Gyula)
3. (történettudomány) Nem céhbeli iparos. A céhek üldözték a kontárokat.
II. melléknév (-ul), -abb
1. Olyan, akiből hiányzik a hozzáértés, aki nem tud vmit szakszerűen megcsinálni. Kontárul fog vmihez. || a. Ilyen személyre jellemző. Kontár munka.
2. Olyan, aki szakképzettséget nem szerzett, aki a mesterségéhez előírt formai kívánalmaknak nem felel meg, v. nem tagja a mesterségbeliek érdekközösségének. Kontár iparos. Igaz koldus se vagy hát e szerint, Kontár sehonnai, rendőrt hivok. (Madách Imre) A másik szobában ült a tőke mellett a szegény kontár csizmadia. (Jókai Mór)
kontárság.
