körül

Full text search

körül határozószó, igekötő és névutó, (régies) körűl, (elavult) környül [ü v. ű]
I. határozószó (ritka) Az ismert v. a szóban forgó személyhez v. tárgyhoz mint középponthoz viszonyítva minden oldalon (mintegy kört alkotva), ill. több oldalon. Nyomósítva: ® körös-körül; körül ibolyákkal szegett virágágy; körül fodros szoknya.  Ott fekszik a jó Patrick Spens, Az urak is, körül. (Arany János) A tó partján körül roppant fenyők emelkednek. (Jókai Mór) Mariska egyre csak nézte a falon levő képet vak szemekkel; az ő leánykori képe volt a fehér blúzban, a vállon körül tenyérnyi széles csipkével. (Móricz Zsigmond)
II. igekötő
A. <Az ige jelentését módosító szerepére nézve ld. a körül- igekötős címszavakat, főleg igéket.>
B. <Önállósítva, körül- igekötős igét tartalmazó eldöntendő kérdésre adott igenlő feleletként v. elhangzott állítás nyomósításaként; a szóban forgó igével egyértékű.> [Körülvezetted a vendéget a városban?] – Körül [= Igen, körülvezettem.]
III. névutó (ragtalan v. személyragos szó után, azzal együtt értve)
1. Azon a vonalon v. területen, amely minden irányban v. több irányban körülveszi a névszóval jelölt személyt v. tárgyat mint középpontot. A tó körül lévő erdő; a tábortűz körül fekvő katonák; az asztal körül ülő vendégek.  Amott hátul pedig a kemence körűl Az apró-cseprőség zúgva zsibongva űl. (Petőfi Sándor) [Haja] koszorúba volt fonva a feje körül. (Mikszáth Kálmán) || a. <Mozgást jelentő igével kapcs.:> a névszóval jelölt személy v. tárgy közelében v. tőle meghatározott távolságra, a személyt v. tárgyat megkerülve, körbe járva. A kerék a tengely körül forog. A Föld a Nap körül kering.
2. Azon a helyen, amely a szóban forgó személy v. tárgy közelébe esik, ennek táján, környékén. Pest körül jártunk, amikor …; a ház körül: a háznál, a lakóház közelében; itthon, otthon. A ház körül tesz-vesz. Ez a ruha jó lesz a ház körül.  Zoltai messze behatva Visszavivókkal küzd Arszlánnak sátora környűl. (Vörösmarty Mihály) Juszuf! te lappangj itt a vár körűl! (Vörösmarty Mihály) Ami csak szépség s ami reménység, Mind ti vagytok a Tisza körül. (Ady Endre)
3. (átvitt értelemben) A szóban forgó személynek, dolognak, ügynek mint elképzelt középpontnak a környezetében, közelében, barátságos v. ellenséges szándékkal. Ólálkodik vki körül. Sokat sürög-forog az asszony körül. Ott settenkedik a lány körül. Ady és a szimbolizmus körül nagy irodalmi harcok dúltak.  Az özvegy … legöregebb nővérem körül forgolódott. (Tolnai Lajos) A bácsi volt csak állandó a kisasszonyok körül. (Ady Endre) || a. (népies) A szóban forgó személy birtokában, keze ügyében.  Hát nem volna Jakab körül egy kis pénz? (Vas Gereben) Hát Lizi körül hogyan töltötte be hivatását [Kavaczky]? (Krúdy Gyula)
4. (átvitt értelemben) <Főleg vmivel foglalkozást, törődést jelentő igékkel és kifejezésekkel kapcs.:> a szóban forgó dologra nézve, azzal kapcsolatban. Sok volt a panasz, a nehézség, a baj az adókivetés körül. Sokat fáradozott a gyűjtés körül.  Tovább fejleszthessék azon szaktudományt, mely körül fáradnak. (Kemény Zsigmond) Találékonysága nem a fabulák költése, csak felruházása körül jelentkezik. (Arany János) A föld, a paraszt munkások, … a becsületes gond a gazdaság érdekei körül hamarosan átgyúrták Ferkót. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben) Vki v. vmi körül forog vmi: vminek (a beszédnek, a társalgásnak, a vitának stb.-nek) ő v. az van a középpontjában mint annak legfontosabb tárgya.  A széptani elmélet és kritika, mely a dolgok veleje s nem héja körül forog. (Arany János) Gondolatim mostan mulatozva járnak, Csekély gazdasága Körül éd’s apámnak. (Lévay József)
5. <Vhová menést, gyülekezést, vhova elhelyezést, vhova jutást jelentő igével, kifejezéssel kapcs.:> köré (1). Nyaka körül csavarta a kendőt.  Neki is az önhittség gőznimbust [= képzelt dicsfényt] fona homloka körül. (Kisfaludy Károly) Patrona hívei főnökük körül kezdtek gyülekezni. (Jókai Mór) Tegnap óta kéreg nőtt a szívem körül. (Gárdonyi Géza) [Dani] szerette volna, ha égig érő sövény nő a portája körül. (Móricz Zsigmond)
6. (átvitt értelemben) <Vkit, vmely ügyet, tervet, javaslatot mint elképzelt középpontot tekintve, csoportosulást, tömörülést jelentő igével, kifejezéssel kapcs.:> köré (2). Az Ady körül csoportosult írók. A javaslat körül tömörülők külön megbeszélésre ülnek össze.
7. (ritka) A szóban forgó tárgy, hely környékéről <eltávozva, eltávolítva, eltávolodva>.  El a szurokkép környül, akarom. (Szász KárolyDante-fordítás)
8. (átvitt értelemben) Nagyjából a kapcsolt szóval megnevezett időben, kevéssel előbb v. utóbb, mint a szóban forgó idő(pont); tájban. Nyolc (tíz stb.) óra körül: hozzávetőleg nyolc (tíz stb.) órakor. Éjfél körül lehetett az idő; nyolc óra körül már ott volt.  Odakünn sötét zivataros éjszaka volt; az idő tíz óra körül, és minden ajtó zárva. (Jókai Mór)
9. (átvitt értelemben) <Számnévi jelzős, életkort jelentő főnév után:> körülbelül annyi idős <korban>, mint amennyinek a számnév(i jelzős szerkezet) mutatja. Ötven év körül járt, amikor elvesztette édesanyját.  [Hugó] Negyven év körül volt már, s egy kicsit himlőhelyes … (Jókai Mór)
10. (átvitt értelemben) <Számnév, mértéknév után:> a megnevezett számnál, mennyiségnél vmivel több v. kevesebb; hozzávetőleg annyi, mint a kapcsolt számnévben, számjelzős mértéknévben megnevezett mennyiség. Ezer körül voltak a foglyul ejtettek. Ára száz forint körül mozgott.  Volt rumjok is, úgy hét-nyolc pint körűl. (Ábrányi EmilByron-fordítás)
Szólás(ok): ld. kréta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi