kuckó
kuckó főnév -t, -ja (népies)
1. <Parasztházban> a kemence és a fal között levő szűk hely, régebben szegényebb helyen gyermekek és öregek tanyázó v. alvó helye; sut. Mit ülsz mindig a kuckóban? Az ivószobában csak a Vidra cigány volt, az is aludt a kuckóban. (Jókai Mór) Édes komám, fütyül a szél, hallod-e? | Jobb volna egy meleg kuckó, vallod-e? (Tóth Árpád) Volt egy búbos kemence …, körül padkája volt, a kuckóban egy ócska juhászbunda. (Móricz Zsigmond) || a. (átvitt értelemben, bizalmas) Ez mint az otthon, az otthon ülés, ill. a nyilvánosságtól való elvonulás jelképe. Esténként otthon ülök kis kuckómban. Csak kötelességét tegye meg mindenki, S otthon a kuckóban ne maradjon senki. (Sárosy Gyula) Ha mi fiatalok … szembe megyünk a ránk rontó ellenségre, … akkor mi esszük azt meg, de ha itthon maradunk, s bevárjuk a kuckónkban, majd az esz meg minket. (Jókai Mór)
2. (tájszó) Bent a házban vmely zug, szöglet.
Szóösszetétel(ek): kuckóhős.
kuckós.
