külsejű
külsejű [e] melléknév (csak jelzővel)
1. (főnévi jelzővel) Külsejében arra emlékeztető, amilyen a jelzővel megnevezett élőlény (ritka) tárgy szokott lenni. Iparos külsejű; jampec külsejű; munkás külsejű; rabló külsejű; amazon külsejű nő; magtár külsejű épület; vadász külsejű férfi.
2. (melléknévi jelzővel) Olyan <személy v. tárgy>, akinek v. amelynek a jelzővel meghatározott külseje van. Ápolatlan, barátságos, beteges, elhanyagolt, fiatalos, gondozott, idős, igénytelen külsejű; jó külsejű: csinos, formás, tetszetős, rokonszenves alakú, arcú ember; kopottas, lompos, megnyerő külsejű; rossz külsejű: visszataszítóan csúnya, ellenszenves, gyak. gondozatlan megjelenésű; szegényes, tetszetős, visszataszító, zilált külsejű. Betért a „Fehér farkashoz”, egy nyájas külsejű egyemeletes házba. (Mikszáth Kálmán) || a. (melléknévi jelzővel) Külső megjelenésében olyan, amilyen a jelző alapszavával megjelölt személy általában lenni szokott, arra emlékeztető. Jogászos, kamaszos, magyaros, papos, parasztos, professzoros, tanáros, vidékies külsejű.
