kuss
kuss mondatszó
I.
1. <Kutya elhallgattatására, parancsoló hangon:> ne ugass (már)!; hallgass! Kuss, te, elhallgass már! || a. <Kutya kergetésére, parancsoló hangon.> Kuss innen, te! Kuss ki, te! Hozzám ne juss, | Tülem hogy fuss, | Mondja az Tityrus; | Másra szorúlj, | Tőlem pártúlj, | Mint ebnek mondja: kuss! (Amadé László) Eleget [mondja] szépen neki [= a kutyának], hogy: kuss félre …! (Benedek Elek)
2. (durva) <Embernek, gyakran sértő szándékkal:> hallgass!; ne beszélj (már)!; fogd be a szád(at)! Azért hát kuss öreg, egy szót se többet. (Mikszáth Kálmán) Ha énekelni akarsz, menj az Üllői úti kaszárnyával szemközt levő Paradicsom kabaréba … És most: kuss. (Krúdy Gyula) || a. (durva) Ne szólj bele!; semmi közöd hozzá!; ne üsd bele az orrod(at)! Kuss, nem a te dolgod! || b. (ritka, durva) <Ember kiutasítására, elkergetésére.> Kuss innen!: takarodj innen!; hordd el magad! Most pedig kuss kifelé [mondja Varju önmagának]. (Móricz Zsigmond)
3. (tájszó) <Disznó kergetésére.> Kuss te! Kuss ki, te! Kuss be, te!
4. (tájszó) <Disznó hívására.> Kuss ide, te!
II. (állítmányként) (durva)
<Neked, neki határozószóval v. főleg személyt jelentő -nak, -nek ragos részeshatározóval; vmely üggyel kapcs., beleszólás megtiltásának kifejezésére.> Neked itt(en) kuss: neked itt nincs szavad. –11 (tájszó, durva) (Neked, neki) kuss … -tól, -től: nincs beleszólásod (beleszólása) … -ba, -be. A bocskoros nemeseknek kuss volt az ország dolgaitól. (Móricz Zsigmond) || a. (tájszó, durva) (Neked, neki) kuss … -tól, -től: semmi közöd (köze) hozzá. Ha meghal, csak akkor megy át [a föld] a Sarkadi Imre kezére, de addig neki kuss attól a földtől. (Móricz Zsigmond)
III. (főnévszerűen)
1. <Állandósult szókapcsolatokban.> Az ő neve: kuss!: neki hallgatnia kell (, pedig volna mondanivalója)>.
2. Hallgatás, csendben lapítás. Kuss legyen!: hallgass!; maradj csendben, nyugton! Egyétek meg egymást két hét múlva, de addig kuss legyen! (Gelléri Andor Endre)
