látó
látó melléknév és főnév
I. melléknév (-an v. -n)
1. Olyan, aki, ami lát (I). Álmot látó király; a helyzetet rózsásnak látó fiatal ember; a hibákat látó bíráló; szükséget látó család; tüzet ritkán látó vadember; világot látó ifjú; messze látó szem; rosszul látó öregasszony. Lukács … fölnézett a szemébe, de oly mámoros áhítattal, mint ahogy a jelenést látó Szent Ferencet festik. (Gárdonyi Géza) || a. (népies) Látó szem: jó sz., nyitott sz.; két látó szeme: saját két ép szeme. Persze, nem kell itt rokon … Nem kell itt látó szem … Mikor már takarni való van. (Móricz Zsigmond)
2. (átvitt értelemben, népies) Olyan <személy>, akiről azt hiszik, ill. aki azt hiteti el magáról, hogy jóstehetsége van, a jövőbe lát. Ez látó ember.
3. Olyan <személy>, aki vmi után, vmihez lát (II). Kenyér után látó családfő; munkához látó dolgozók.
II. főnév -t, -ja
1. (ritka) Általában az a személy, aki lát (I) vkit, vmit. Se látója, se hallója nem voltam. Vezetni látó szokta a vakot, Ő vak után megy. (Arany János–Arisztophanész-fordítás) || a. (ritka) Az, aki látni (1a) képes, akinek szeme ép, aki nem vak. A két szemem világáért sokáig kellett … küszködnöm, míg annyira jutottam, hogy ismét látóvá legyek. (Jókai Mór)
2. (régies) Látó (I. 2) személy; látnok. Ez sokkal egészségesebb és fiatalabb nő, hogysem látónak gondolhattam … Nincs benne semmi a szellemlátók idegességéből, mélaságából. (Gárdonyi Géza)
3. (népies) Látogató személy. || a. (csak belső helyviszonyt jelölő ragokkal) (népies) Látogatás. Látóba megy; látóból jön.
4. (népies) Szem (1).
5. (népies) Kóstoló (II. 2). Látót küldött a borból. || a. (tájszó) Mutató, mutatvány, minta, mustra.
Szóösszetétel(ek): látóerő; látóérzék; látópont; látótengely; látóterület; 2. borúlátó; derűlátó; igazlátó; kárlátó; közellátó; messzelátó; nagyralátó; rövidlátó; távolbalátó; távollátó; törvénylátó; vendéglátó.
látói.
