lebben
lebben [e-e v. ë-e] tárgyatlan ige -t, -jen [ë] (választékos, irodalmi nyelvben)
1. <Könnyű kelme, tárgy, anyag v. légnemű anyag> könnyedén, hirtelen megmozdul, kissé megemelkedik. Lebben a fátyol; lebben a füst, a köd, a pára, a szellő. Lebben a szoknyája a szélben. Elvágtat a falka szélnél sebesebben, Utána fehér köd, a föld pora, lebben. (Arany János) Lebbennek szőke tincsei. (Tóth Árpád) Szürke haja lebben az égen. (József Attila)
2. <Személy> légiesen könnyed lépést tesz, ill. ilyen mozdulattal, mozgással halad v. fut vhová. Mélázva állok a teremben, Szép ifju párok serge lebben. (Gyulai Pál) Mintha nesztelen léptekkel járna, lebbenne valaki … (Mikszáth Kálmán) Szűzi | szép mozdulattal … | egy arra ringó | könnyűcske hintó | mélyébe lebben. (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: átlebben; ellebben; fellebben; félrelebben; kilebben; meglebben; odalebben; szétlebben; tovalebben.
lebbenés; lebbenő; lebbent.
