leborul
leborul tárgyatlan ige
1. <Vmely, egész lényét átható érzés hatására v. az alázat, hódolat jeléül> arcát lehajtva térdre v. teste egész hosszában a földre ereszkedik. Leborul az anyaföldre. Sírva borul le anyja előtt. Leborult anyja sírjánál. A foglyok életükért könyörögve leborultak. A császár magában szállván, a templom garádicsára leborúla, és kéré az érseket, hogy adna néki penitenciát. (Mikes Kelemen) Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak. (Petőfi Sándor) A rabok hosszú sora leborult a szultán előtt. (Gárdonyi Géza)
2. <Rendsz. testi v. lelki elesettségében, reménytelenségében> ülő, álló v. térdeplő helyzetből fejét előrehajtva, törzsével rádől, ráborul vmire. Leborult a kis fejfára. Sírva borult le a bölcsőre. Letérdelt a sírnak fekete dombjára, S nyögött, leborulván a két keresztfára. (Arany János) || a. Leborul vmire: fejét fáradtan ráhajtja vmire. Toldi is belé unt a mulatozásba, Asztalon leborult két izmos karjára. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, választékos) Mélységes elismerését, tiszteletét, megilletődését fejezi ki. Leborulok az ilyen teljesítmény előtt. Tetteidet fél föld leborulva csudálja. (Berzsenyi Dániel) Leborulok a nemzet nagysága előtt! (Kossuth Lajos)
4. Leborul vhonnan: <magasabb helyen levő v. több egymás fölébe rakott tárgy> helyéről egyensúlyát veszítve leesik, lebukik. A lámpa leborult az asztalról. A virágcserepek leborultak az állványról.
5. (átvitt értelemben, ritka, költői) Sötétségével leereszkedve mindent elborít <az éjszaka>. Iszonyodva borúl le az éj. (Vörösmarty Mihály) Lassan az éjfél is leborúl, kiteríti ijesztő Szárnyait. (Vörösmarty Mihály)
leborulás; leboruló; leborult.
