menedék
menedék [e-e] főnév -et, -e [ë, e]
1. (választékos) Az, ami a vki, vmi elől menekülőknek oltalmat, védelmet, ill. enyhülést, vigasztalást nyújt. Biztos menedék; menedéket kér, keres, talál vkinél, vhol; politikai menedéket ad, nyújt vkinek. Mire odaért, már biztos menedékből Mosolyog a gyermek, az atyja öléből. (Arany János) Szeretem a fáradt lemondást, Könnyetlen sírást és a békét, Bölcsek, poéták, betegek Menedékét. (Ady Endre) || a. (választékos) Menekülési lehetőség vmely veszély elől v. kibúvó vmely nehézség alól. Utolsó menedékként ide jött. Futásban keres menedéket. Merre, hová? nincs út, menedék nincs, gyász van előttök. (Vörösmarty Mihály) Imrus lenézte a katonai karriert, mely rossz tanulók menedéke. (Babits Mihály)
2. (régies, költői) Lejtő, meredek. Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): menedékkereső; menedékszállás.
menedékű.
