mínusz
mínusz [í v. i] melléknév és főnév (régies írva: minus is)
I. melléknév
1. (mennyiségtan) Nullánál kisebb értékű <szám, mennyiség>. –2, azaz mínusz kettő. || a. (mennyiségtan) Mínusz előjel: nullánál kisebb mennyiséget, ill. értéket jelölő e. || b. <Főleg hőmérséklet- és vízállásmérésben:> az átlagos v. a középértéknél, amelyet rendsz. a nulla pont jelöl, kisebb, alacsonyabb értékű. Mínusz tizenöt fok hideg. A Duna vízállása mínusz ötvenhárom. Anyagcsere mínusz öt.
2. (műszaki nyelv) A középértéktől, az alapmérettől negatív irányban eltérő, annál kisebb.
II. főnév -t, -ok, -a
1. (iskolai, bizalmas) Mínuszjel. A tíz előtt hiányzik a mínusz.
2. (kereskedelem, bizalmas) Hiány v. tartozás. Kétszáz forint mínusza van. Az egyik oldalon pluszként jelenik meg az, ami a másikon mínusz.
III. (a melléknévi érték háttérbe szorulásával) (iskolai) <Ragozatlan szám v. kifejezés előtt, a kivonás jelölésére.> Öt mínusz három (írva: 5–3); a mínusz b (írva: a–b).
Szóösszetétel(ek): mínuszfüggvény; mínuszlencse; mínuszszög.
mínuszos.
