múlt
múlt [ú v. u] melléknév és főnév
I. melléknév
1. (választékos) Olyan, ami elmúlt. Múlt emlék, idő, nyarak, szenvedés. A kis asztal mellett egy ifju s egy lyányka, Fiatal pár, nem is a múlt időt hányja. (Petőfi Sándor) Vén gulyás ül a karszéken, Mult időkre emlékeztet. (Arany János) A földön, mint az almon elhevernek, Kérődzeni szalmáján mult ügyeknek, És mint taglót, várják a halált. (Juhász Gyula) || a. (ritka, költői) Kimúlt, meghalt, elpusztult. A szalonokban a könny is hamis… Ott siratják a mult isteneket. (Ady Endre)
2. A mostani időpontot, időegységet közvetlenül megelőző. (A) múlt kedden, szerdán; (a) múlt évben, hónapban; (a) múlt nyáron, ősszel; a folyóirat múlt heti száma. A múlt órán eltelt az iskolában. A múlt nyár esős volt.
3. (nyelvtudomány) Múlt idő: a) az az igeidő, amely a cselekvést, történést, állapotot, létezést mint a beszélés v. az írás időpontját megelőzőt fejezi ki. Az író végig múlt időben beszél. b) az ige ragozási rendszerében ezt az igeidőt kifejező alakok összessége; c) vmely igének ebbe az igeidőbe tartozó alakja(i). A „megy” ige múlt ideje: mentem, mentél stb. || a. (nyelvtudomány) Múlt idejű, múlt időben álló. A „kértél” múlt igealak.
II. főnév -at, (-ak), -ja
1. Általában az elmúlt, lefolyt idő (a jelen és a jövő ellentéte). (Ez az elmélet, ez a szokás stb.) a múlté: a) elmúlt, többé nem tér vissza, nincs jelen; b) elavult, idejét múlta; a múltban: régen. Mert a boldogságra kevés csak a jelen A multon épül az s az emlékezeten … (Tompa Mihály) S minden olyan mozdulatlan … Mult jövendő tán együtt van Ebben az egy pillanatban? (Vajda János) Ahogy | sír …, zokog és őrjöng a szív | majd elfárad s végűl megnyugoszik, | sóvár kínjából testvér percei | kelnek a multnak. (Szabó Lőrinc)
2. (kissé választékos) Átélt idő. Egy → darab múlt; nagy v. gazdag múltra tekint(het) vissza (→ visszatekint). || a. (kissé választékos) <Nemzet nép, állam stb. életében> fennállásától a jelenéig eltelt (történelmi) idő. E nép, e táj múltja. A nemzet viharos múltra tekint vissza. Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! (Kölcsey Ferenc) || b. (kissé választékos) Vmely, a jelenlegit megelőző termelési mód, társadalmi, gazdasági, politikai viszonyok, körülmények, állapotok összessége. A múlt visszajáró kísértetei, maradványa; → visszatér a múltba; ócsárolja, szidja, visszasírja, visszasóvárogja a múltat. A múltat nem lehet visszahozni. Törjön ki börtönéből, a múltból, a szabadnak született új ember. (Karinthy Frigyes) || c. (kissé választékos) <Vki életében> az előző szakasz, ill. akkori élményei, tettei, magatartása. → Kísért a múlt; → fátyolt v. fátylat borít (vet) a múltra; szakít a múltjával. Múltjában sok olyan dolog van, amire nem szívesen gondol vissza. Tagadni multat, mellet verve, Megbabonázva, térdepelve … (Ady Endre) || d. (kissé választékos, rosszalló) (birtokos személyraggal) Vkinek erkölcsileg, politikailag kifogásolható előélete. Múltja van. Olyan asszony, akinek múltja van. Én nem mehetek semmibe bele egykönnyen, nekem, tudod, múltam van. (Mikszáth Kálmán)
3. (nyelvtudomány) Múlt (I. 3) idő. → Befejezett v. végzett múlt; → elbeszélő v. történeti múlt; feltételes múlt; → folyamatos v. folyó múlt. Most a múltban ragozd ezt az igét! A föltételes múlt a bökkenő. „Született volna”: tehát már nem született. (Kosztolányi Dezső)
Szóösszetétel(ek): divatjamúlt; félmúlt; idejétmúlt; közelmúlt, régmúlt.
