napfény
napfény főnév
1. Az a fény, amelyet a nap sugarai árasztanak. Ragyogó, tündöklő, vakító napfény; a napfény bántja, sérti a szemét; → elveszi előle a napfényt. A napfény kiszívta a szövet színét. Őszi tájnak hervadása! Őszi napfény ragyogása! … (Tompa Mihály) Föld és tenger síkján játszadoz a napfény. (Gyulai Pál) Bűvölten állt az utca. Egy sovány | Akác részegen szítta be a drága Napfényt. (Tóth Árpád) Miénk a napfény, a levegő | s mindaz, mit a pénz | nem vehet zár alá. (Szabó Lőrinc)
2. (átvitt értelemben) Napfényre kerül, jut, jön: a) <ismeretlen v. elveszett tárgy> vmely rejtett helyről előkerül; a föld mélyéből ásatás útján v. véletlenül felszínre jut, láthatóvá válik. A levéltárból napfényre kerültek emlékiratai. A budai ásatások során napfényre kerültek a Mátyás korabeli építkezések emlékei. b) <vmely ismeretlen, ill. rejtegetett, palástolt dolog> kitudódik, kiderül, köztudomásra, nyilvánosságra jut. Te kivégeztél egy elítéltet, akinek ártatlansága később napfényre jött. (Jókai Mór) || a. (átvitt értelemben) Napfényre hoz vmit: a) a föld mélyéből felszínre hozza, kibányássza. Jelenleg a kerek földön csak két ország hoz napfényre nagyobb tömegben aranyat. (Jókai Mór); b) <vmely ismeretlen, rejtett dolgot, bűnt, titkot> nyilvánosságra hoz, előkerít, kiderít. Huszonkét év sok új adatot hozott napfényre. (Gyulai Pál)
3. (átvitt értelemben, régies) Napfényen: a nyilvánosság előtt, nyilvánosan. Kik, valamint én is, a politikai élet minden léptét napfényen tenni szeretik, s utálnak minden titkoskodást [= titkolódzást] … mindezek barátaimmá s ügyem barátaivá lettenek. (Kossuth Lajos)
Szóösszetétel(ek): napfényégő; napfény-energia; napfényiszony; napfénykerülő; napfénykezelés; napfénylámpa; napfénymásolat; napfénypapír; napfénytartam.
