nemesség
nemesség [ë-ë v. e-e v. e-ë] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. (történettudomány) Az uralkodó által adományozott nemesi rang, cím, jelleg. Nemességet adományoz vkinek. Nemességet kapott. Nemességért folyamodott az uralkodóhoz. A király nemességre emelte a családot. A keresztelés nem szükségesebb az üdvösségre, mint Magyarországban a nemesség, hogy az ember becsülettel elélhessen. (Eötvös József) A Hoffmann-család nemességet szerzett, s a gróf igen tüsszög rajta. (Gárdonyi Géza)
2. (történettudomány) <Feudális társadalomban> a kizsákmányolt jobbágysággal szemben álló földesúri osztály zömét alkotó nemesek összessége. → Bocskoros nemesség; a magyar nemesség; a nemesség jogai; a nemesség szűz ← vállai; a vármegye nemessége. Lajos … Vala bosszúálló kemény készületben; A nemesség is már csapatait hozza, Száz, vagy ezer számmal, – kire hogy van osztva. (Arany János)
3. (átvitt értelemben, választékos) Erkölcsi, lelki, szellemi magasabbrendűség: nemeslelkűség. Erkölcsi, lelki, szellemi nemesség. Arca vonásaiban … megtisztult nemesség tükrözé magát. (Jókai Mór) Régen letűnt idők félig szent, félig őrült, olykor szegény bűnös emberei ők … A nemességnek és gyöngeségnek furcsa keverékei. (Krúdy Gyula) || a. (átvitt értelemben, választékos) Vmely erkölcsi, lelki, szellemi tulajdonsásnak kiemelkedő, értékes volta. Az erkölcsök, az érzés(ek), a gondolkodás, a lélek v. lelkület, a szív nemessége. A latin nyelv híjával volt a görög … hajlékonyságának, nemességének. (Ambrus Zoltán)
Szóösszetétel(ek): 1. nemességadományozás; 2. főnemesség; középnemesség; köznemesség.
nemességi; nemességű.
