névtelen
névtelen [e-e] melléknév és főnév
I. melléknév -ül, (-ebb) [e]
1. Olyan <személy, dolog<, akinek, amelynek nem adtak nevet. A szülés után nemsokára meghalt, névtelen csecsemő; névtelen utca. Az épülő város egyelőre még névtelen.
2. Név szerint nem ismeretes, ismeretlen <személy>. Névtelen katona sírja; névtelen levélíró; (kereskedelem, 1945 előtt) névtelen társ: csendestárs; névtelen telefonáló; névtelen szerző műve; Béla király névtelen jegyzője. Az öreg … minden magyart, aki … szeme elé kerül, a „névtelen félistenek” egyikének tart. (Jókai Mór) || a. Képességeivel nem kiemelkedő, jelentéktelensége miatt számon nem tartott <személy>. Névtelen kezdő, robotosok. Ó névtelen s neves száz fürge hőse A tollnak, amely szentebb, mint a kard … (Juhász Gyula) Farkas Károlynak nem kellett kollégiumba menni, … nem volt probléma, hogy tanul-e vagy nem… az csak egy névtelen… parasztlegényke volt. (Móricz Zsigmond)
3. A szerző nevével szándékosan meg nem jelölt v. ismeretlen eredetű <alkotás, cselekedet>. Névtelen feljelentés, levél, mű, telefonálás. A levelet névtelenül adta fel. Egyszer csak jönni kezdtek névtelen levelek a postán … (Mikszáth Kálmán) Írj jó verseket és Szentendy lerángat a sárba, cikkeket ír névvel s névtelenül – Levelet. (Radnóti Miklós) A borbély írta a névtelen följelentést a csendőrségnek. (Nagy Lajos) || a. (régies) Közelebbről nem ismert, meg sem határozható, nevezhető <dolog>. A névtelen iszonyat, … egész testét reszketésben tartá. (Jókai Mór) Valami homályos önvád is súlyosodott rám, névtelen. (Kaffka Margit)
II. főnév -t, -ek, -je [ë, e] (irodalmi nyelvben) Név szerint nem ismert személy. A kartauzi, a szendrői névtelen. A senkik, az elnyomott névtelenek nevében beszélt. || a. (ritka) Meg nem nevezett v. nevezhető dolog. Ordítsak-e? Hogy áll a buta kő is, | mely látta egykor győztes életem | s a fém, a vas, az üveg, a por, ő is, | csak az suhant el, ami névtelen. (Kosztolányi Dezső)
