nojszen

Full text search

nojszen [ë] mondatszó és indulatszó najszen [ë]; (kissé régies) nojsz, najsz; (ritka írva: no’iszen, no’jszen, noj’szen is) (népies)
I. mondatszó
1. (régies, tréfás) <Olyan közlés bevezetésére, amely azt tartalmazza, hogy vminek bekövetkezése könnyen lehetséges.>  Keresztapám uram szava egész egy szálig beteljesedett, csakhogy a hátamat meg nem csiklandották [= csak éppen hogy meg nem vertek]. Nojszen! az még mind meglehet. (Vörösmarty Mihály)
2. <Ráhagyás bevezetésére és színezésére.>  Sokszor hallottam emlegetni: „Adadundam verbungérium”. – Igen, igen. „Ad audiendum verbum regium” [= királyi kihallgatásra]. – Nojsz így mondtam. (Jókai Mór)
II. (indulatszóként)
1. <Nagyító, fokozó szóként, az utána következő cselekvés, történés, állapot v. szándék nyomósítására:> bezzeg. Nojszen, volt ott nemulass.  Legjobb hát, ha szerterágom ezt a hálót … No’jszen ez már el van rágva. (Arany JánosArisztophanész-fordítás) Az pedig majd nyavalyássá lett szegény ijedtében. Az inas volt … Najszen örülhetett, hogy [a kardnak] csak a lapjával kapott feleletet. (Jókai Mór) S minthogy épen ura sarkantyúja érte, Nojszen megmutatja hogy megszolgál érte. (Vajda János)
2. (tréfás) <Vmi nagyot jelentő állítás tagadásának bevezetésére>.  Najsz, a bikát még nem üti földhöz [az úrfi], hanem azért a negyedik gombócnál még meglátja az ötödiket. (Vas Gereben)
3. <Fölényes, gúnyos kijelentés bevezetésére:> bezzeg … (is).  De ami a leginkább ingerelt a nevetésre, az az elragadtatás, az a hódolatteljes tekintet, mellyel rajta csüggtek [a szép asszonyon], ha beszélt, ha nem beszélt; ha mozgott, leült vagy felállt. No’iszen volt ezentúl mit hallgatniok tőlem a cíviseknek. (Mikszáth Kálmán)
4. <Gúnyos megerősítés bevezető szavaként.> [Majd én megcsinálom!] – Nojszen, éppen terád várnak!  Jegyzőné: És szépen látszanak a csillagok. A gazda: Nojszen, látszhatnak, eleget világítunk nekik. (Móricz Zsigmond)
5. (gúnyos) <Tagadó értelmű állítás bevezetésére.>  Nojsz tudsz is te a világ járásához. (Vas Gereben) Nojszen szép konzekvenciákat vonhatott le belőle. (Jókai Mór) S mennyire dühös, hogy nem vettem feleségül! Noiszen jól jártam volna vele! (Gárdonyi Géza)
6. <Fenyegetés, fenyegető szándék kifejezésében.> [Azt mondta, majd ellátja a bajodat.] – Nojszen, csak azt próbálja meg!  [Loránt fia Lóránt.] Fölveti, megkapja háromöles rúdját: | No hiszen most, Lőrinc, no’iszen most mindjárt. (Arany János)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi