nosza
nosza mondatszó (régies, irodalmi nyelvben)
1. <(Erélyes) felhívás kifejezésére:> rajta!, indulj! Nosza ispán, szolga, poroszló, Hajdú, kukta … Fusson az udvarból a rétre. (Fazekas Mihály) Nosza, hajrá! a törökre! (Arany János) || a. <Biztatás kifejezésére.> De a hazáról … Ugy van, a haza! Zengjen felőle hát a dal, nosza! (Arany János) Szomorúsággal vendégeljük-e a házunk barátait? Nosza vegye elő a lantot. (Gárdonyi Géza) || b. <Jókedvre, szórakozásra való felhívásként>. Nosza örüljünk, Ünnepet üljünk! (népköltés) Itt a világ vége: nosza, vegyük hasznát Mielőtt ránk omlik. (Arany János) || c. <Tréfás felhívásként, cselekvésre buzdításként.> Unszola mégis szóval „igenre”, Mert ha nem: ő kivégzi magát. Enyelgve adám a tőrt: nosza hát! (Arany János) || d. <Annak kifejezésére, hogy a beszélő önmagát biztatja vmely cselekvésre.> Nosza – mondtam – meglesem. (Babits Mihály–Poe-fordítás)
2. <Annak kifejezésére, hogy a beszélő készen áll vmit megtenni.> Hogyha el kell veszni, nosza, Mi vesszünk el, ne a haza. (Petőfi Sándor) Az én életem annyit ér, mint egy kutyáé. Nosza azt az olcsó életet elég jó árért adom most oda. (Jókai Mór)
3. <Elbeszélésben, előadásban, a sietség, a gyorsaság érzékeltetésére:> (erre) rögtön; (erre) aztán. Erre a rémordításra nosza kereket oldott az egész hadsereg. (Jókai Mór) Dobó beleegyezően bólint. Nosza, ahány ló van a várban, arra mind katona ugrik. (Gárdonyi Géza)
