nyugati
nyugati melléknév és főnév, (tájszó, régies) nyugoti
I. melléknév -bb
1. Nyugaton (1–2) levő, fekvő, található, nyugatra eső <dolog>. Nyugati nyelvjárás, ország, övezet, táj; az ország nyugati határa. A nap … . fáradva dől le A nyugati hegytetőre. (Petőfi Sándor) Alkonyatkor a nyugati ég Rózsásabb és szelídebb a vidék. (Juhász Gyula) || a. Európa nyugatra (1) eső országaiban és az Amerikai Egyesült Államokban található, otthonos. Nyugati hatalmak, országok, politika, politikus, sajtó, tömb. || b. Nyugat (1) felé néző, haladó, mutató <dolog>. Nyugati ablak, irány, lakás. A vár nyugati oldalára kerültek, a városra néző oldalra. (Gárdonyi Géza) Nyugati irányban opálos fényben csillog a levegő. (Nagy Lajos)
2. Nyugat felől jövő <dolog>. Nyugati légáramlás, szél, támadás. Halkva [= halkan] suhanj el az erdőkön, langy nyúgati szellő. (Vörösmarty Mihály)
3. (földrajz) A földrajzi hosszúság számozásának kiindulópontjától nyugatra eső <dolog>. Nyugati félteke ←; a nyugati hosszúság 19. foka.
4. (átvitt értelemben) Olyan, rendsz. újabb kori <szellemi jelenség>, amely az ókori görög-római és a nyugat-európai feudális fejlődés alapján és után jött létre. Nyugati civilizáció, kultúra, művelődés, műveltség.
II. főnév -t, -ak, -ja (rendsz. többes számban)
Nyugati személy. Keletiek és nyugatiak találkozása.
Szóösszetétel(ek): vadnyugati.
nyugatiság.
