olvasó
olvasó melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy, csoport>, aki, amely olvas (I.1–2). Olvasó gyermek; figyelmesen olvasó ember; a hirdetményt olvasó tömeg. || a. (vallásügy) Olvasó kanonok: a kanonokok rangsorában a nagyprépost után következő k.
2. (népies) Olyan <személy, csoport>, aki, amely számlál (1–2). Pénzt olvasó ember.
II. főnév -t, -ja
1. Az a személy, aki vmely írásművet olvas <a szerzőhöz v. az írásműhöz való viszonyában. → Nyájas olvasó; a Népszabadság olvasói; író és olvasó viszonya. Az olvasó érezi, hogy az íróból most nem az „általános ember” beszél. (Péterfy Jenő) Az olvasók új generációja mindig az egyívásúak irodalmi produkciója iránt érdeklődik a legjobban. (Ambrus Zoltán) Komédiámat hívom esküdve, olvasó, tanúmul. (Babits Mihály–Dante-fordítás)
2. (vallásügy) <Katolikusoknál:> zsinórra fűzött apró golyókból álló füzér, amelynek szemein az egymás után elmondott imákat számolják; rózsafüzér. → Forgatja az olvasót; → lemorzsolja az olvasót. [Fánikának] öreg, nagy szemű olvasó hever ölében. (Kosztolányi Dezső)
3. (vallásügy) Az ezen számon tartott különféle ismétlődő imák sorozata; rózsafüzér. Édes néném, az egészségre vigyázzunk, és mondjon el … egy olvasót érettem. (Mikes Kelemen)
4. Olvasóterem. Az olvasóból [az emeletről] jöttek le öreg kaszinótagok, … ha a divathölgy melankólikus … hangját a palotában meghallották. (Krúdy Gyula)
Szóösszetétel(ek): olvasóállvány; olvasóasztal; olvasófüzet; olvasóóra; olvasóréteg; olvasószoba.
olvasói.
