ordítás
ordítás főnév -t, -ok, -a
Az ordít (1–4) igével kifejezett cselekvés; hangjelenség, megnyilvánulás; az a tény, hogy vki, vmi ordít; hangos, erős, tagolatlan v. eltorzult kiáltás. Állati, fájdalmas, félelmes, fülsiketítő ordítás; a farkas, a medve, a szamár ordítása; a részegek, a verekedők, a sebesültek ordítása. Már messziről hallatszott az ordítás. Megtestesült ördögök rohantanak ránk… pokolbeli ordítással. (Csokonai Vitéz Mihály) Jő az anya-farkas szörnyű ordítással. (Arany János) Hallotta a megoperált beteg fültépő ordítását. (Ambrus Zoltán)
Szóösszetétel(ek): csataordítás; diadalordítás; szamárordítás.
