önkívület
önkívület [e] főnév -et, -e [ë, e] (csak egyes számban)
1. A tudatos cselekvőképesség hiányának állapota, amely külső v. belső ingerhatásokra bekövetkező öntudatzavar következménye. Önkívületben öngyilkosságot követett el. A baleset után napokig önkívületben feküdt. Soká beteg volt; lázból lázba, Önkivületbe esve át. (Vajda János) Csak mentem-mentem, szinte önkívületben. (Mikszáth Kálmán)
2. <Vmilyen szenvedély hatása alatt> szinte a tudat elhomályosodásáig felizgatott lelkiállapot. Önkívületben dühöng. A leány … hozzáfogott csókolni, … folyvást ölelve kebléhez, és önkívületben lihegve. (Jókai Mór) A jámbor félsüket embert önkívületbe sodorta az izgalmas jelenet. (Kuncz Aladár)
önkívületi.
