örömtelen
örömtelen [e-e] melléknév és határozószó (irodalmi nyelvben)
I. melléknév -ül, -ebb [e]
1. Olyan <személy>, akinek semmi öröme nincs; semmi örömet nem érző, örömben nem részesülő. A gyermekek vásottak és örömtelenek. (Ady Endre)
2. Ilyen személyre valló <magatartás, megnyilatkozás>. Jó gyermekem! a haza szebb idejét | … ne zengjed, | Vagy zengj, de magadnak, örömtelenűl. (Vörösmarty Mihály) „S én balga, szavát fogadtam!” Mindezeket mondá A helybeli lágyszivű kántor A megbánásnak örömtelen hangján. (Petőfi Sándor)
3. Öröm nélkül, szomorúan, bánatban leélt, eltöltött. Örömtelen ifjúság, élet, tavasz. [Cynthia] kész atyját követni a világ bármely ismeretlen zugába, ott elrejtve s elfeledve örömtelen napokat élni. (Jókai Mór)
4. Semmi örömöt nem nyújtó, kietlen <dolog>. Itt örömtelen, sötét, Halálos minden… (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás)
II. határozószó (választékos) Örömtelenül. Örömtelen éli magános napjait. Fájdalmasan folyt sok napom ifjuság Szép kezdetében bús szerelem miatt. Örömtelen foly alkonyában A szerelem lobogása nélkül. (Vörösmarty Mihály) S ha írigyelve nézik is hatalmam, Örömtelen … nézem királyi székem. (Madách Imre)
örömtelenség.
