őrültség
őrültség [tárgyas v. cs] főnév -et, -e [ë, e]
1. (csak egyes számban) Az őrült (1–2) melléknévvel kifejezett kóros lelki, szellemi állapot; elmebetegség, őrület. Őrültséget színlel, tettet. Kitört rajta az őrültség. Az őrültség előjelei látszanak rajta. Őrültségében dühöngeni kezdett. Az őrültség eltalálja. mit az értelem s józanész nem bírna … megoldani. (Arany János–Shakespeare-fordítás) || a. (költői, túlzó) Rögeszmés megszállottság, egzaltált hóbortosság. Eszelős szerelmem egy egészen új | világot álmod őrültségiben. (Katona József) Sok őrültség volt a multban, sok ábránd. (Madách Imre)
2. (rendsz. átvitt értelemben, túlzó) Esztelen, szertelen tett, cselekvés, magatartás. Őrültség(ek)et csinál, művel, követ el, tesz. Minden őrültségre kapható. Ne csinálj őrültségeket. || a. (átvitt értelemben, túlzó) Elképesztő, megdöbbentő v. fölháborító esztelenség, képtelenség; nagy bolondság. Ez őrültség! Őrültség volna ezt hinni. Ne beszélj őrültségeket! Soha! soha! sem ő, sem én ez őrültséghez megegyezésünket adni nem fogjuk. (Eötvös József)
őrültségi.
