összevesz [2]
összevesz [2] [e-e] tárgyatlan ige, (csak egyes szám 3. személyben, kissé régies) összevész, (tájszó) összeveszik
1. <Két v. több ember, ill. néha állat> egymással veszekedésbe, civakodásba kezd, ill. olyan helyzetet idéz elő v. olyan helyzetbe jut, amely veszekedést okoz. Összevesz vki vkivel; összevesznek egymással vmin v. vmi fölött, vmi miatt; összevesznek a koncon, a zsákmányon; ezen nem fogunk összeveszni: meg fogunk egyezni. Maga Csóri … Hamar egy lapátot felkap örömében, Megmeríti arany pénzzel a pincében, Viszi népe közzé, odaszórja: nesztek! Amin a cigányok kissé összevesztek. (Arany János) Az utcalányoktól alig menekülhetett: megszólították, belékaroltak, vonták, összevesztek rajta. (Babits Mihály) || a. (múlt időben gyak. állapotot fejez ki) Összevesztünk (össze vagyunk veszve): haragban vagyunk, nem beszélünk egymással.
2. (átvitt értelemben, ma már rendsz. tréfás) <Két dolog> ellentétbe kerül egymással, nem tűri meg egyik a másikat vhol. Nem vész össze benned a sör és a bor? Összeveszett benne a sárgabarack meg az aludttej, és hasmenést kapott. Lányában két érzelem veszett össze: a szívnek vonzalma a büszkeséggel. (Vas Gereben)
összeveszett; összevesző.
